Higanyidőben, avagy a meg nem alkuvás versei
G. Szabó Ferenc költői magatartása egy végvári vitézéhez hasonló: bátor kiállás és elkötelezettség jellemzi, önfeladás, behódolás nélkül. Minden érzelem, tapasztalat, lelki-szellemi örökség a szülőföldhöz köti, majd minden verse ezt a témakört járja körül. Minden gondolatával a fennmaradás, a továbbélés módozatait latolgatja, és az értékmentés küldetését életfeladatának tekinti.
Versei belső monológok, az én küzdelme a változó világgal, az értékkiürüléssel, az idegen kultúra gátlástalan betolakodásával szemben, az itt és most elomló, széteső, közösséget mérgező „higanyidejében”. Összevont szemöldökkel, szúrós tekintettel szemléli a jelent, tudván, hogy feladata van, jobbító szándékkal érkezett erre a földre, egy közösség megmentése az ő küldetése is, nem csak elődeié.
G. Szabó Ferenc verseiben az indulatokat visszafogni kényszerülő költő lélekállapota bontakozik ki a vihar előtti csendben, a változatlanság lehetetlen helyzetében, korlátok között, ahová az egyént a társadalom kényszeríti. Ez a lehalkított düh, visszafogott indulat érződik minden sorában, megdöbbentő, váratlan erejű képeiben, képzettársításaiban, ahol a konok szűkszavúság, az elhallgatások csendje, az erősen sűrített mondatszerkesztés értelmet nyer és betölti küldetését. Ezt az erőteljes, férfias versbeszédet kiegyenlíti az érzelmi-lelki oldal, az odaadás és empátia, amellyel embertársaihoz, földijeihez, szerelmeihez, nemzetéhez viszonyul. A szerelemben, a hitben, az elkötelezettségben nála teljes odaadás mutatkozik meg. A költői ént a lélek síkján a feltétel nélküli azonosulás, az átélés legmagasabb hőfoka jellemzi. Az érzelmeket, így a szerelmet is szélsőségek, viharok kísérik, a kitörés után a feszültséget az indulatok elcsitulása oldja fel.
Hit, erő, feloldozás, konok kiállás és szálfaegyenes derék a teremtő előtt. Ha távozni kell, a költő csak így távozhat: tisztán, feddhetetlenül. Ahová elszólítja a Gondviselés, még oda is az életfeladat végső gesztusával tud csak átlépni:
„…s mielőtt magukba szippantnak a csillagok
szájamba gyúrom földemet.”
Erőteljes szavak, anyanyelvből, hitből, a szülőföld értékeiből építkező versek… Fogadják szeretettel!