Mai, megbolydult és érték veszejtő világunkban, csak múltunk ismerete, hagyományaink megőrzése és elődeink példája tarthat meg minket annak, akik vagyunk: székelynek és magyarnak. Éppen ezért dicséretes, követendő és támogatandó minden olyan törekvés, mely régmúlt idők kimagasló személyiségei életútjának, cselekedeteinek és megvalósításainak a feltárására, valamint ismertetésére irányul. Különösen, ha valaki meggyőződésből és nemzete, illetve szülőföldje iránti elkötelezettségből végzi ezt a munkát. Jövőt alapozó hittel, saját erejéből, kitartóan és szerényen. Szerzőnk egy ilyen ember.
Két versgyűjtemény, (Létdac 2014 és Higanyidőben 2017) megjelenése után, G. Szabó Ferenc most prózai kötettel jelentkezik, mely által az egyetemes magyar színjátszás nagy egyénisége, Gidófalvi Jancsó Pál (1761 – 1845) alakját hívja elő a feledés homályából. És, hogy ezt megtehesse, hangyaszorgalommal kutatta fel, majd válogatta össze a korabeli színjátszás ünnepelt komikusára vonatkozó jellemrajzokat, méltatásokat, illetve visszaemlékezéseket.
Mindezt pedig tudatosan a háttérben maradva, tisztelettel ötvözött szeretettel tette, de oly találóan, hogy az olvasó lelki szemei előtt valósággal megelevenedik a közönséget hosszú évtizedeken át nevettető, de belül mindvégig szomorú lófőszármazású székely legendás alakja. Ő ugyanis operaénekes, vagy drámai színész szeretett volna lenni, azonban alkata, megjelenése és mimikája nem tette ezt lehetővé. Így vált az első magyar komikussá. Földi létének emlékét szülőfalujának közössége, a színháztörténet és immár G. Szabó Ferenc könyve őrzi.
Sepsiszentgyörgy Bedő Zoltán
2018. 02. 27
